Rybach László professzor előadása

2019.10.24.
Rybach László professzor előadása

2019. október 21-én Rybach Lászlót, az ETH Zürich emertitus professzorát, az ELTE díszdoktorát és a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját ismét egyetemünkön köszönthettük. A professzor magyar és külföldi MSc és PhD hallgatóknak, kutatóknak tartott előadásában beszélt a geotermikus potenciál általa megalkotott osztályozási lehetőségeiről és annak alkalmazhatóságáról, fontosságáról. Ezt követően különböző geodinamikai környezetben lévő üledékes medencéket mutatott be a geotermikus potenciál értékelés szempontjából. Emellett szó volt a geotermikus energia különböző kiaknázási lehetőségeiről, úgy mint EGS (Enhanced Geothermal Systems) vagy GHP (Geothermal Heat Pump) rendszerek előnyeiről hátrányairól, a jövőbeli energiaellátási trendekről és a geotermikus energia felhasználás környezetföldtani-társadalmi vonatkozásairól is. Elmondta, hogy az ETH Zürich Hönggerberg-i Campuszát is furólyuk hőcserélő-tároló rendszerrel (BHE) hűtik/fűtik a jövőben.  A rendszer még nincs egészen kész, de már több mint 400 BHE van beépítve. Az előadása után élénk szakmai beszélgetés bontakozott ki az MSc és PhD hallgatókból, valamint kutatókból álló hallgatóság és Rybach professzor között. 

Az előadást az ENeRAG H2020 projekt geotermikus energiához kapcsolódó tevékenységével kapcsolatos szakmai diszkusszió követte, melyben a projekt résztvevők Rybach professzorral közösen értékelték a projekt távlati céljait, továbbfejlesztési és a magánszférához kapcsolódó innovációs lehetőségeit.